Székely Józs​ef Református 
Általános Iskola

"Bölccsé teszlek, és megtanítalak, melyik úton kell járnod. Tanácsot adok, rajtad lesz a szemem." Zsolt. 32,8.

Összefoglaló

Iskolánk hetedik évfolyamos tanulói 4 napos tanulmányi kirándulás során ismerkedtek meg Erdély, és azon belül főleg Torockó és környéke értékeivel, valamint az ehhez kapcsolódó mondákkal, történetekkel. A négy nap elegendőnek bizonyult arra, hogy a látott és más módokon megtapasztalt élmények mélyebben rögzüljenek a tanulókban, így maradandó élményt nyújthassanak. Biztosak lehetünk abban, hogy sok év múlva is emlékezni fognak a kirándulás során tapasztaltakra, erre a négy napra. Célunk volt, hogy a diákok személyes benyomások útján ismerjék meg azt a példamutató nemzeti öntudatot, mely az elmúlt évtizedekben jellemezte a külhoni magyarságot, a szoros „magyar-magyar” összetartást. Ez maximálisan megvalósult, hiszen tanulóink nemcsak kirándultak, hanem élvezték az erdélyi emberek vendégszeretetét, ízes beszédjüket, a tájjellegű ételeket, a sok látnivalót. A sokrétű személyes kapcsolatok biztosították azt, hogy a gyerekek számára az erdélyiek ne csak a buszablakon keresztül látott idegenek legyenek, hanem hús-vér emberek, akikkel négy napon keresztül találkozhattak. Bármerre kirándultunk Gyulafehérvár, vagy Tordai-hasadék, vagy Kolozsvár, mindenhol találkozhattunk az erdélyi magyarok vendégszeretetével és gazdag élményeket szereztek. Látható volt, hogy az erdélyi magyarok napi küzdelmet folytatnak a magyarság megmaradásért és a kultúra megőrzéséért. Most már értik, miért olyan fontos, hogy vigyázzunk ezekre az értékekre értik, hogy a helyiek számára egy magyar vers, népdal, a magyar szó sokkal többet jelent, és többet ad számukra. Ehhez segítette hozzá őket a Határtalanul „Tanulmányi kirándulás hetedikeseknek” pályázat 2023-ban! Köszönjük! 

Beszámoló

1. nap Utunk első állomása Kolozsvár volt, Királyhágó beiktatásával természetesen, ahol szinte "kötelező" megállni a táj szépségét megcsodálni. Mivel idegenvezetőnk ezt az időpontot adta meg, ezért az első napon jártuk be Kolozsvár nevezetességeit, amely szinte minden magyar csoport számára kihagyhatatlan élmény, ezt mindenkinek látnia kell. A Szent Mihály templom méretei lenyűgöztek bennünket, a gyönyörű faragott szószék és az oltár is, nagyon érdekes volt a szentélyből nyíló homokkőből készült ajtókeret. A tanulóknak az átlátszó üveglap alatt elhelyezett koponyák is nagyon tetszettek, főleg a fiúknak. A Mátyás szobor és Mátyás szülőháza következett, ami kis csalódást jelentett tanulóinknak, mivel Mátyás szülőházát belülről felújították, nem mehettünk be. A Karolina terén kisebb sétát tettünk, utána a Farkas utcai református templom műemlékét csodáltuk meg, amely lenyűgöző méreteivel önmagában is egy szép látványosság, majd a Szabók bástyájához sétáltunk. Végül a Házsongárdi temetőnél zártuk kolozsvári kirándulásunkat és sétánkat.
Kissé fáradtan érkeztünk Torockóra, szállásunk elfoglalása és kipakolás után felfedező útra indultunk a faluban, "Ismerd meg Torockót és készíts egy szelfit!" feladattal, amelyet nagyon élveztek a gyerekek, így saját maguk fedezhették fel Torockó nevezetességeit: unitárius templom, Vízimalom, Kézműves Ház, Felső-és Alsó piacsor házai, a legrégebbi ház Torockón stb. Torockó önmagában is gyönyörű szem-és szívet melengető hely, főleg Székelykő látványával.

2. nap Székelykő látványával és egy jó kis "csúcstámadással" indult Székelykőre, ahonnan csodálatos látvány tárult elénk. Sajnos a várfalvai kirándulásunk és néptáncunk elmaradt, mivel a néptáncos szervezőnk beteg lett, ezért úgy döntöttünk, hogy Torockószentgyörgyre kirándulunk megtekinteni az "óriások" várát. A csodálatos környezet és a vár "bevétele" kárpótolt minket az elmaradt programért, így dupla túraélményben volt részünk, a tanulók pedig láthatták milyen szépek Erdély tájai és nevezetességei.

3. nap a Tordai-hasadék felkeresése volt cél, mely az egyik legnépszerűbb vulkáni látványosság. Itt a jól ismert mondát idéztük fel Szent Lászlóról, aki együtt harcolt a kunokkal. Sétánk a hasadékban nagy élmény volt, ahol különleges természeti szépségét csodálhattuk meg a kettéhasadt sziklának. A patakban Szent László "érméjét" is kerestük, volt, aki sikerrel járt. A csodálatos táj és a szép környezet nagy hatással volt a gyerekekre, akiket a patakból és a hasadékból is alig tudtunk elcsábítani. Délután Gyulafehérváron a várat tekintettük meg, amely monumentális méreteivel lenyűgözően hatott ránk, még körbe sétálni is élményt jelentett. Kissé esősre sikeredett a kirándulás, de ez nem szegte kedvünket. Visszafelé Nagyenyeden felidéztük
„A nagyenyedi két fűzfa” c. elbeszélés részletét.

4. nap fáradtan, de élményekkel gazdagon tértünk haza, de útközben Körösfőn a négy fiatornyas templomot tekintettük meg, sajnos csak kívülről. Utunkat a kirakodóvásár megtekintésével zárjuk, ahol a kalotaszegi népművészetben is gyönyörködhettünk és vásárolhattunk népművészeti termékeket. Hosszú út után érkeztünk haza, tele élményekkel. A természetet, a falusi életet is egyaránt tudtuk élvezni, és bár fáradtan érkeztünk, biztos, hogy a szép tájak, a gyönyörű hegyek, a hasadék, a falu ez maradandó élmény lesz nagyon sokáig. 

Accessibility